Fáradtan, csendesen kucorgunk az ülésen, mindenkinek a kezében valami plüss vack :)
Én a magam hosszúkás-lófejével, zöldes barna csík szememmel, sötét hajammal, mellettem Réka a hatalmas kék szemeivel, világos, aranybarna hajával, helyes-kerek pofijával.
Mellettünk ül egy nő, hosszasan figyel minket.
Összevigyorgunk Rékával:
Azt hiszem, ez már az összehangolódás egy megfoghatatlan síkja.
Egyszer csak megszólít:
- Milyen szép gyerekek! Látszik, hogy a magáé. A kislány egy az egybe' maga! A kisfiú bizonyára az apukájára hasonlít.
- Bizonyára
Vagy az emberi sík hülyeség megfoghatatlan??? :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése