5 és 8 évesek.
Kicsit izgultam, mert hozzá vagyok szokva a kisasszonyokhoz, kihívás úgy srácokkal lenni, hogy nincs ott mellettünk lányka, aki szelídítené, tompítaná az őrületet.
Végül persze vettem az akadályt, gyorsan közös hangra leltünk, játszótereztünk, fogócskáztunk, sokat nevettünk.
Hazafelé a buszon barkochbát játszottunk, de úgy, hogy ketten kieszeltük, hogy a harmadik milyen mesehős legyen, és neki a saját karakterét kellett kitalálnia.
Jót szórakoztunk, s végül a kicsik találtak ki nekem mesefigurát.
Először Transformer lettem.
Ezt jó jelnek vettem.
A második körben Tündér voltam.
Már repesett a lelkem, tudtam, hogy stabil a kapcsolat.
Büszkeség töltött el, hogy ilyen gyorsan ilyen pozitív szálat húztunk egymás között, semmi szekírozás, túráztatás, kész a bizalom.
Már leszálltunk a buszról, a kicsi elém szaladt, széthúzta a kabátomat, s rám kiáltott:
- Na és mutasd, Neked hol van a cicid?!
This is the beginning of a beautiful friendship!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése