Február 23-án a szívemnek igazán kedves család született.
Fél éve ilyenkor már otthon ültem a fáradtságtól szédülten, a boldogságtól mámorosan, és kétségektől szűkölve...
Tizenéves korom óta minden porcikámmal tudom, hogy a születés és a halál csak egy hajszállal vannak elválasztva egymástól.. ha egyáltalán el vannak választva, és nem ugyanaz a két kapu.
Azokban a hetekben egymásba fonódott az élet kezdete, és a látszólagos vége.
Emma születése előtt néhány héttel kezdtük egy nagyon kedves dúlatársammal szervezni, majd vezetni a gyászfeldolgozó csoportot. Olyan mamák voltak ott velünk, akik valamilyen úton-módon elveszítették a babájukat.
8 asszony, 8 életút.
Az első alkalommal még úgy mutatkoztam be, hogy dúla vagyok, feleség, leendő anya.
Néhány nappal később végigkísértem Emma születését, és a következőleg esedékes csoporttalálkozóra már összetörten érkeztem.
Akkor már tudtam, hogy el fogunk válni....
Így is lett.
Elébb lányból asszony, majd mielőtt igazán megérthettem volna, miben is áll a lényege, elvált Nővé váltam.
8 gyászoló asszony ült ezután a körben.
Kettős szemszöget képviseltem a csoportban. Egyrészt mint a feldolgozást segítő Jelen lévő, másrészt mint erőteljes, fájó, belső munkát végző Résztvevő.
(Kicsi gyerekkorom óta jellemző rám ez a kettős szemszög, csak sosem volt még ennyire kézzelfogható. Álmaimban is úgy látok, hogy egyszerre a saját szemszögemből és fentről, kívülről is, mintha másik kameraállás is rögzítené a történéseket az elmémben. Andra Dizájn :))
Megkezdődött tehát a feldolgozás és néhány héttel ezelőtt véget ért a csoport közös munkája.
Rossz volt őket elengedni, hiányoznak az életem ritmusából, jó volt együtt elmélyülni, dolgozni.
De így van ez rendjén.
Ahogy egyszer el kell engednünk az élet fonalát, úgy kell elengedni gyászunkat is.
Mondom én, hogy egyikből a másikba bucskázik az élet és a halál!
Sokat töprengtem, hogyan is fogalmazhatnám meg a közel 5 hónapos út lényegét, de helyettem megtette az egyik tündérlány a csoportból.
Az alábbi levelet kaptuk néhány nappal ezelőtt:
Vendégbabák gyászcsoportnak köszönhetem, hogy újszülött kislányom elvesztésének első évfordulóján már nem keserű, maró fájdalommal emlékezem rá, hanem tiszta, megkönnyebbült meghatódottsággal.
A csoport vezetőinek kedvessége, a csoporttársak őszintesége és a hamar kialakult bizalmi légkör segített felszabadítanom a mélyen rejtett, sőt talán szégyellt és magam előtt is titkolt érzéseimet. Bár a hozzám közel álló családtagok, barátok részéről is tapasztaltam a felém fordulást és törődést, az igazi sorstársi együttérzés mindent elsöprő ereje a csoportban szinte tapinthatóvá vált. Megnyugtató volt ilyen közvetlen közelségben átélni, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, sebzettségemmel. Döbbenetes élményt jelentett azt látni, miként olvad körünkben szép lassan a szenvedéssel kísért szomorúság a megosztás és a hol spontán, hol tudatos feldolgozás folyamatában. A csoportban zajló megrázó és egyben felszabadító beszélgetések szükség szerint finoman vagy határozottabban terelgettek a saját lelkem egyre átláthatóbbá váló útvesztőiben. Az alkalmak végeztével visszatekintve mintha egy sűrű dzsungel állna mögöttem, melyen barátságos kezek kísértek végig.
Hálásan köszönöm a csoportvezetőknek és –társaknak az együtt töltött hosszú, tartalmas időt, melyből még sokáig tudok majd útravalót is meríteni."
/Móni, 30 éves, Budapestről/
Azt hiszem, hogy ebben minden benne van.
Ma este egy tál szőlő és természetesen Weöres Sándor versei mellett gondolom végig az elmúlt fél évemet.
Sok volt benne a félelem, a felszabadulás, a hiba, a játék, sírás és nevetés, de azt mondom, minden megérte.
Azt tudom csak mondani összegzésként, hogy megéri beleásni magunkat a gyászmunkába.
Hamarosan indul kimondottan válás szeminárium, amiről itt olvashattok, és ha minden jól megy, november 4-én újabb Vendégbabák csoport indul jómagam, és Pintér Ilona vezetésével.
Addig még írni fogok erről Nektek egy kicsit mélyebben.
Búcsúzóul hadd mutassam meg Nektek az aktuálisan kedvenc Weöres Sándor versemet:
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése